Ambrus Attila vagyok, Csíkszeredán, Erdélyben születtem 1967-ben.
Életem eddigi 52 évében már sok minden voltam, volt amit megbántam, és volt amit nem. A véletlenek folytán a börtönben ismerkedtem meg a kerámiázással. Korábban az agyaggal csak sírásóként volt dolgom. A kerámia az ősi elemek összjátékából áll össze, a földből, a vízből és a tűzből. Maga az alkotás 1% ihlet és 99% transzpiráció, azaz izzadás!
Próbálok letisztult formákat létrehozni belőlük és általuk, kerülve a túldíszítettséget.
Úgy érzem még gyerekcipőben járok e szakmát illetően. Komoly alázat kell hozzá, egy életen át kell tanulni, de még akkor is marad mit elsajátítani. Ezért igyekszem mindeniktől eltanulni, ellesni egy-egy újabb fortélyt. Nagyon nehéz szakma ez, de ha tisztességesen végzi az ember a dolgát, akkor előbb-utóbb révbe kell, hogy érjen. Hálás köszönetem tanáraimnak, mestereimnek.
Hogy honnan hová tartok az utamon, még nem tudom, majd az idő megmutatja, de igyekszem jobb emberré válni, szeretnék példát mutatni, hogy nincs az a mélység, amiből nem lehet felállni. Ehhez persze kellenek a barátok és támogatók, akiknek én is nagyon sokat köszönhetek.
A hitvallásom nagyon egyszerű: „Bármit csinálsz, azt csináld jól!”
